Agymosás(?)

Az ember mindentől retteg, amit nem ismer, még attól is ami a lehető legártalmatlanabb. Rémeket lát ott, ahol nyoma sincs azoknak és nem látja meg őket ott, ahol már eltakarni sem lehetne jelenlétünket. Félünk az agymosástól, pedig nap mint nap abban élünk, csak észre sem vesszük. Szerencsés az, akinek megnyilatkozik egy másfajta élet, amely nem a látszatra épül, amely nem hazugsággal táplálkozik. Sokan gondolják, hogy éppen az a hazugság, amely nyíltan, ártó szándék nélkül közelít. Eldobják maguktól az egyetlen igazi jót, amiben részük lehet, mert képtelenek megnyílni, nincs erejük ledobni az esztelen félelmeket. A védelmezőnek hitt burok, melyben alszanak, hirtelen leküzdhetetlen akadályt képez az igazsághoz, a megnyugváshoz. Mint mikor magadra zárod a szobát, hogy kint tartsd a szörnyeket, nem sejtve, hogy a valódi borzalom éppen ott rejtőzik a körülötted, a benned lévő sötétségben. Az árnyékok nem tűnnek el, ha beengeded a fényt, de a fény biztosít arról is, hogy nem kell félned többé az árnyaktól. Semmitől sem kell félned ezentúl, csak ki kell tárnod az ajtót és beengedni a fényt, az élet ígéretét. Egy morzsányi hit kell csupán, aztán mindig egy morzsányival több. Nem lesz hiába semmi, csak bíznod kell. Az elrugaszkodás nehéz ugyan, de senkinek sem lehetetlen. Indulj el hát az úton; feszítsd ki elméd a fényben, egész lelkeddel merülj el benne; és nem leszel egyedül soha többé!