Paradoxia

Akármerre fordulsz, ugyanabba a falba ütközöl vagy ha nem teszed, hanem azzal ámítod magad, hogy egyenesen haladsz előre, akkor is megtörténik - az egyetlen kérdés a mikor. A miért az nem kérdés többé, hiszen tudjuk, hogy van a tyúk és van a tojás, létezésük okát nem firtatjuk, csupán létrejöttük idejét. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmák sok éve kimarhatatlanok az emberi tudatból. De vajon mit változtatna az életünkön, ha megfejtenénk egy ilyen haszontalan rejtvényt? Éppen annyira értelmetlennek érzem a válaszokat, mint például azt, hogy a művészetben keressük a tudományt: a könyvekben a realitást, a zenében a logikát, az ismétlésben az újdonságot, egy pillanatban az örökkévalóságot. Az állandó ellentmondások rabjai vagyunk, akik képesek magunkban létrehozni a szabadság illúzióját. Időnként azonban elalszik az elménk és egy kis időre felriad a lélek. Nem ébred fel, csupán egy pillantást vet a rémlátomásnak hitt valóba, majd békét keresve még mélyebb álomba merül. A kérdésekben érzek egyedül felzaklató megnyugvást, bizonytalan egyensúlyt; bennük érzem Paradoxia egyetlen igazi menedékét. A megváltás messze, mint az igazság, ha egyáltalán létezik még és el nem nyelte végleg az idő örvénye.